Call of Duty:United Offensive                               

Cikk: By sg.hu. Módosította: Szarvasnyúl(admin)

A tavalyi év egyik legjobb (hanem a legjobb) játéka mindenképp az Infinity Ward Call of Duty-ja volt, tehát a folytatásban mindenki joggal bízhatott. Mielőtt azonban bemutatnám ezt a háborús fps-t, két dologról hadd ejtsek szót, a háborúról és az fps-ről.

 Nagyon gyakorta felbukkan különböző fórumokon a kérdés, hogy miért ennyire népszerű téma a második világháború (gondoljunk csak a novemberben megjelenő Pacific Assaultra, vagy a jövő év elején debütáló Brothers in Armsra). Ahogy azt már a D-Day bemutatásában is kifejtettem, ennek egyszerű oka van. A második világháborút senkinek sem kell bemutatni a Los Angelestől Tokióig húzódó játékpiacon. Mindenki azonnal vágja az egymással szemben álló csapatokat, pontosan (vagy legalábbis körülbelül) tudja a háború okait, így nyilvánvalóan sokkal kevésbé kell egy ilyen környezetet magyarázni, mint mondjuk a vietnami, az afganisztáni, esetleg egy napjainkban zajló háború hátterét. Ráadásul annak hat éve bőven szolgál hatalmas ütközetekkel, izgalmas csatákkal, ezek tárháza még felerészben sem lett kihasználva. Én például szívesen vennék részt az el alamein-i páncélos csatákban, egyáltalán az egész észak-afrikai hadszíntér bármely ütközetében.

Az FPS-ről pedig azért kell szót ejteni, mert az elmúlt hónap (t.i. az augusztus) nagyon furcsa meglepetéssel szolgált a műfaj rajongóinak. Megjelent ugyanis a texasiak ez évi, meglehetősen unalmasra sikeredett techdemója, Doom 3 néven. A baj nem is ezzel lett volna, de a program - szerintem méltatlanul - olyan magasztalásban részesült, hogy mi, a műfaj rajongói komolyan megijedtünk. Idehaza a szaksajtó összes képviselője az egekig magasztalta ezt a véleményem szerint unalmas, játékélményben és háttértörténetben nem túl színvonalas játékot, pedig nem igaz, hogy nem vették észre, hogy a csillogó, zsírúj motor alatt egy ötlettelen program rejtezik.

Félő volt tehát, hogy az FPS-ek új irányt vesznek, és a fejlesztők - ahelyett, hogy forgatókönyvekkel babrálnának - megveszik a grafikus motort, bedobálnak nyolc-tíz textúrát és máris piacon van a cucc, mindeközben a játék lelke, a lebilincselő, de legalábbis izgalmas háttértörténeten alapuló játékélmény megy a kukába. A Call of Duty United Offensive szerencsére bizonyítja, hogy ennek az ellenkezője az igaz, hiszen a meglehetősen régi, Quake 3 motorral felvértezett program egy perce sokkal több izgalmat tartogat, mint a fent emlegetett "techdemó".

A Call of Duty tavalyi sikerének szerintem minden rajongó szemtanúja volt, a fejlesztő Infinity Ward úgy tűnik, jól tette, hogy kiszállt az akkor épp a Medal of Honort készítő 2015-ből. Hogy ezt a küldetéslemezt nem ők jegyzik, hanem a nem kevésbé kiváló Grey Matter, remélem az az oka, hogy már vadul folyik a Call of Duty 2 programozása, amit sajnos már csak jövőre lesz alkalmunk megismerni. A Grey Matter egyébként nem bánt rosszul az örökséggel, látszik, hogy sok-sok munkát fektettek egy méltó folytatásba. Philip Butcher, a Grey Matter elnöke több fórumon is hangsúlyozta, hogy mennyire megtisztelő számukra ez a felkérés (tényleg az). De nézzük is milyen lett a játék...

 A küldetéssorozatok ez alkalommal is az amerikai-brit-orosz nyomvonalon haladnak. Az elején az amerikai 101-es légideszant tagjaként ugrunk bele a háborúba, az egyik legizgalmasabb hadszíntérre, az Ardennekben zajló német offenzíva megfékezése lesz a célunk. A brit küldetések egy számomra nagyon kedves helyen, egy B-17-es bombázó fedélzetén kezdődnek (egyik kedvenc háborős filmem a bombázópilótákat bemutató Memphis Belle volt), majd a SAS kommandó kötelékében Szicília szigetén kell különböző szabotázsakciókat végrehajtanunk. Az orosz rész pedig ismét a monumentalitásra hajt, miután részt vettünk a második világháború legnagyobb páncélos csatájában, Kurszknál, Kharkovot kell megtisztítanunk a fritzektől.

A grafika egyszerre zseniális és idejét múlta. A Grey Matter jó kézzel nyúlt hozzá a Quake 3 motorhoz, ami korát tekintve (1999-es), szerintem most szerepelt utoljára a nagyközönség előtt. Az újraírt robbanások, porfelhők, vagy a játékba csempészett időjárás nagyon szép, élethű hatást eredményez, de a fák modellezése még mindig elforgatott síkokkal történik, ami engem 2004-ben már idegesít. Ugyanakkor a folyamatosan szkriptelt játékmenet (tehát bizonyos eseményekkor lejátszódó, előre rögzített animációk) nagyon megdobják az összhatást. Ha azt nézem, hogy milyen régi az engine, azt kell mondjam, hihetetlen, mit hoztak ki belőle a Grey Matter programozói.

A játékmenetre leginkább a csapatalapú küldetések jellemzők, sajnos sokszor a kövesd-védd parancs hangzik el, ami nem lesz egyszerű. A játéktér is erősen szűkített, jellemző módon folyamatosan adott irányba kell haladnunk, az útról való letérést aknamezők, falak és egyéb tereptárgyak gátolják. Két új fegyver is bekerült az arzenálba, a lángszóró (Grey Matter - Wolfenstein, emlékeztek?) és a .30-as könnyűgéppuska, amit szinte bárhová le tudunk állványozni, így jóval pontosabb lesz a szórása. De olyan lassan kerül lerakásra, hogy mire ezzel végzel, már a fejeden taposnak a fehérruhás Alpenkorps katonák.

Összegzés: Kiváló folytatása a híres elődnek, kötelező darab minden fps-rajongó számára.